Hogyan lettem fiús vadócból nőiség mentor
Talán meglepő, de amióta tudatomra eszméltem és képes vagyok emlékezni, mindig is fiús kiskölyök voltam. Bátyám mellett felnőve mi se bizonyult volna a legjobb időtöltésnek, mint kisautókkal játszani, legózni, versengeni a srácokkal és a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy verekedjek. Magamért kiállva, vagy csak poénból és erőfitogtatásból. Fiúként viselkedtem és elfogadtak. Olyan voltam, mint ők. Izgága, vad és olykor erőszakos. Valahogy a lányokkal nem értettem szót, mivel hozzám képest túl unalmasak és nyafogósak voltak.
Emlékszem, amikor nyaranta nagymamámnál voltunk, az egész utca gyerekei összeverődtek és hangos zajongással töltöttük meg az egyébként csendes vidéki kisváros unalmas napjait. Természetesen mondanom sem kell, hogy legtöbb esetben itt is egyedüli lányként kergetőztem vagy bújócskáztam a fiúkkal. Még ha volt is próbálkozás – leginkább külső ráhatásra – arra vonatkozóan, hogy lányosan öltözködjek vagy viselkedjek, valahogy nem éreztem magaménak. Szépen, gondosan befont hajjal és kis ruhácskámban is inkább vadul rohangáltam. Talán mélyen belül már akkor is éreztem, hogy egy erős törés van bennem nőiségemmel kapcsolatban, ezért nem tudtam magaménak érezni a lányos dolgokat. Viszont, volt ebben egy kettősség is, hiszen már ekkor mindig is vágytam a szerelemre, és ritka volt az, hogy ne tetszett
volna egy fiú, akiért rajonghattam. Emellett mégis természetesen utáltam a rózsaszínt és a lányos ruhákat, főleg a szoknyákat. Az általános iskola közepén átéltem életem első nagy csalódását egy barátnőmben, akit olyan közel engedtem magamhoz, hogy mondhatni testvéremként szerettem. Majd ezután nemsokkal néhány lány osztálytársammal is kialakult egy gyermeki butaságból adódó törés, amely addig fajult, hogy az egész osztály kiközösített. Talán ekkor kezdődött el igazán a nőkkel szembeni bizalmatlanságom, amely azt erősítette, hogy a srácokkal még mindig jobban meg vagyok.
A középiskola kezdetére bennem a „tini lázadás” úgy nyilvánult meg, hogy mondhatni teljesen befelé fordultam és kezdetét vette a „fekete korszakom”, amely ezzel egyszerre a lelkemben ébredő sötét éjszaka beköszöntét is jelezte. Ekkor már a fiúk közül is kilógtam, nem fogadtak el úgy, mint rég; a lányok közé meg hiába próbáltam rettentően
keményen beilleszkedni, nem igazán tudtam. Ebben az időben rengeteg csalódás ért mind barátnőkben, mind a pasik terén, így egyre jobban visszahúzódtam a gondolataim sokszínű és izgalmas birodalmába, míg a külvilágban küzdöttem a barátságokkal és vágytam arra, hogy megértsenek. Majd az egyetem alatt elkezdett lassan bontakozni lelkemben a nőiség iránti vágy, de
megélni nem igazán tudtam, és valójában nem is mertem. Ugyan már elkezdtem nőiesen öltözködni, kacérkodni a srácokkal és volt, amikor egy-egy átszórakozott éjszaka alkalmával egy egészen vad és csábító részem tört fel, de ezt nem igazán tudtam irányítani vagy kezelni. Az első komoly párkapcsolatom is ekkor érkezett meg az életembe, amelyben kénytelen voltam szembesülni nőiségem azon elnyomott és szégyellt oldalával, amely igencsak megnehezítette a kapcsolódást. Rengeteg elfojtásom és félelmem volt, amelyeket nem tudtam feloldani. Ezt pedig akkori párom nem igazán segítette – mivel valószínűleg ő maga sem tudta, hogy hogyan segíthetne -, de sok esetben még inkább erősítette bennem ezeket. Így nőiségem és szexualitásom megélése vajmi kevéssé sikerült. Mégis, évekig benne maradtam a kapcsolatban, hiába tudtam és éreztem, hogy nem működik. Ezután több mint másfél évig nem volt új párom, mivel testileg és érzelmileg is teljesen lezártam. Vágytam a kapcsolódásra, a szeretetre és az új szerelemre, de féltem is tőle.
Aztán megérkezett egy újabb hosszabb kapcsolat az életembe, amelyben kissé másabb dinamikával, de szinte ugyan az a történet ismétlődött meg. Annyi különbséggel, hogy ekkorra már elkezdtem magammal az önismereten keresztül foglalkozni és megpróbáltam tudatosan jobbá tenni magam és a kapcsolatot. Ebben született meg a nőiségem megélése iránti erős vágy, mert azt éreztem, hogy egy kapcsolat ennél sokkal mélyebb és csodásabb is lehet, amennyiben nem terhelik egyik oldalról sem elfojtások és sérelmek. Valamint egy nem várt betegség is ráébresztett arra, hogy erőteljes elakadások vannak ezen a területen, hiszen a női szervekkel és hormonokkal volt összefüggésben. Nőiségem és szexualitásom megélésében akadályozott meg, valamint a termékenységemet is gátolta. Ugyan még nem volt ott akkor az ideje a gyermekvállalásnak, de maga annak a tudata, hogy csak
nagyon nehezen foganhatna meg a baba, igazán lesokkolt. Az anyai ösztön egyre jobban ébredezett bennem, melyet testi állapotom teljesen meggátolt. Felismertem a kapcsolódást a betegség és a lelkemben megbúvó női sebek között, így tudatosan ezzel a témával kezdtem foglalkozni. Ugyan a párkapcsolat ez idő alatt véget ért, amely mélyen megrendített, viszont a nőiség önmagamban való rendezése és kifejezése annál erősebbé vált.
Az elmúlt két évben rengeteget dolgoztam magamon, miközben kutattam a nőiség mélységeit. Felfedtem a gyökérproblémákat, elkezdtem gyógyítani azokat a sebeket és lenyomatokat, melyeket lelkem őrzött korábbi életeimből és az ezekhez erőteljesen kapcsolódó én-részeimet szép lassan integráltam magamban. Eközben tudatossá váltam saját női működésemre, a szükségleteim és vágyaim kifejezésére és megélésére, valamint az ehhez kapcsolódó betegségek is rendeződtek és már nincsenek jelen az életemben és testemben. Megtaláltam azt, hogy számomra mit jelent a nőiesség, hogyan tudom ezt megélni a mindennapokban és hogyan kapcsolódjak önmagammal harmonikusan. Mára teljesen a részemmé vált az a kis fiús vadóc is, aki kislányként elutasította a nőiességet. Játékossága és gyermeki vadsága megmarad bennem, viszont már nem kell fiúsnak lennie ahhoz, hogy elfogadják. Ahogy megtaláltam önmagam, úgy ébredt bennem annak a vágya,
hogy mindezt megosszam másokkal is. Olyanokkal, akik szintén keresik önmagukat, nőiességüket, de nem találják az utat, amely ide vezetné őket.
Hihetetlen felszabadulást hoz, amikor önmagaddal könnyed áramlásban éled az életed, felszabadultan és bűntudat nélkül. Úgy, amilyen igazán Te vagy. Nőiség mentorként ebben tudlak támogatni, mert saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez a változás milyen nehéz tud lenni. Mellettem nem volt ott egy kísérő, aki pontosan tudta volna, hogy min megyek keresztül, így sokszor elbizonytalanodtam, eltévedtem és elkeseredtem az utam során. Ennek tudatával és megélésével szólalt meg lelkem mélyén egy hang, amely arra ösztönzött, hogy ebben segítsem a nőket, akik erre a csodás transzformációs ösvényre lépnek.
Hogyan tudlak segíteni?
Személyes beszélgetéseken keresztül segítek feltárni a lelked mélyén megbúvó elakadásokat, sérelmeket és mintákat, melyeket tudatosítva és átírva képessé válsz megélni azt, amit eddig mélyen elnyomtál magadban, vagy épp amire nem is voltál tudatos. Szép lassan átformálod a nőiségeddel kapcsolatos mintáidat és elkezdesz a saját természetes ritmusod szerint áramolni. A nehéz pillanatokban is melletted leszek, támaszt nyújtva és emlékeztetve téged, hogy miért is indultál el az úton. Emellett személyre szabottan tudok ajánlani olyan önismereti csoportos foglalkozások és módszereket, amelyek támogatnak a folyamatod elmélyülésében.
Szeretettel,
Baló Andrea Mariann, nőiség mentor
Legutóbbi hozzászólások